Tizenhárom

Na, mire kezded megszokni, hogy csütörtök vagy péntek talán hoz valami feltöltést, itt is van, bamm egy vasárnapi! :) Na de nem akármekkora. Nem szoktam elfogult lenni magammal (hacsak csöpp szigorral nem), de most asszem megengedhető kimondanom: rettentő nagy trekk lett (lesz), méltó a továbbgondolásra. A mostani három perchez képest lesz vagy öt, és jövök nektek egy becsületes csúcsponttal a végére. Nagyon örülnék néhány meglátásnak és tanácsnak már, persze meglátjuk… Mindenesetre ez tutira rajta lesz az albumon, ami pontosan az eddigi CC-BY-SA “nevezd meg – így add tovább” feltételek mellett lesz szabadon terjeszthető és felhasználható.

Gepzene – Thirteen by gepzene

Na de miért 13?

Emlékszel a Dr House bá aranyos kis egyik leendő asszisztensére? Naa, hát nem miatta, pedig lehetne. Ha simán leszámolod az ütemet, akkor meglesz… És ennyi, valódi belsős cím, amit orvul nyilvánosságra hozott a kreátorfejű. Mivel nem sikerült még elég találó címmel előrukkolnom, arra gondoltam, ezt rád bízom. Nem bízlak meg a címadással persze, csak tod, tökéletes lenne, ha megemlíthetnék néhány igazán nélkülözhetetlen embert, amikor albummá nő a projekt… Meg akkor is jó dolog, ha épp nem kell a halvány ingyenreklám… Kevesen tudják a pontos formát, de szentigaz: kapni épp ugyanolyan jó, mint adni. :)

Reklámok

Sajnos igaz!

Na, tegnap azt mondtam twitteren és itt-ott-amott, hogy nem is jelentem be a legfrissebbet. Asszem füllentettem, mert most mégis bejelentődik. Csütörtöktől péntekig 7 teljes lejátszás az én tegnapi 1-emmel együtt, hááát… Elég csoffadt. Pedig aranyos kis trekk, két sör mellé nevezhetnénk tökéletesnek is, ha lehetek ilyen körmönfont épp hazudozás után. Dzsöszt pléj meg dánlód, ahogy kell.

Gepzene – Sadly it’s True by gepzene

Aztán ha hited szerint jó ügyet támogatsz, amikor épp terjeszted a jót (vagy a majdnem olyat), akkor hadd bátorítsalak ilyesmire én is… :) Már ha azzal öntesz lelket egy horpadtan sóhajtogató (igen, az!) cimborába, hogy nédd a sehonnai bitangtot, miket nem lövell ide, miután mindig jól megijeszti magát biztos… Akkor meg is ejtetted a heti két kódusetetést full ingyen. (Nyilván aki tud, inkább adjon a koldusnak halat, lehet innen ered a haladás szó is.)

Hét lejátszás per huszonnégy óra… Szent babapukk.. Most hol alkudjam le a vaskos tévés promót nullára, ha már ennyi igen jó tesóm se terjeszti itt a szabad holmit? :D Nem azért, hogy előírjam, de ideálison túlmutató megemlítés pl. az ilyen. Nem mellesleg érdemes korrektül hallgatni a srácokat, nagyon gyönyörű holmikat kreálnak, és még fognak is, nagyon-nagyon sokat. Minden eddiginél keményebben közösülésre sarkallóakat is. :)

MC DC – Cseppje a tengernek 2004 instrumentális (karaoke) változat

Épp átnéztem mik a fejlemények DC bátyó körül, és a második találati oldal tetején ráakadtam erre:

http://www.gyakorikerdesek.hu/szorakozas__zene__844333

Igen, én szólok oda, hogy töltögetem fölfelé, és én kérek a profitéhségtől mentes alkotók egészségére koccintást is. Természetesen CC-BY-SA a licenc. Mármint a koccintásé. Neeeem :)

Letöltés: soundcloud.com/gepzene/mc-dc-cseppje-a-tengernek-2004-instru
Kicsi lefelé nyíl a clip fejlécén, ha esetleg…

Friss, plasztikus drum & bass

Na üdv kemények! Az van, hogy egy rég reszelgetett projekt beérett a publikációra. A készülő Singles albumon minimális igazításokkal megfér majd. Királyok play-t nyomnak, császárok megvárják míg vége, a csúcspengék pedig beszólnak jól. Nagy köszönet minden szintű kíváncsiságért persze ;)
Gepzene – Hourglass Orgasm by gepzene

http://soundcloud.com/gepzene izomlazításképpen :)

Ne ess pánikba, ha “This track is currently unavailable” a duma fentebb, ez valami soundcloud betegség lesz. Alatta a direkt link mindig működik :) Nyilván szabadon terjeszthető, szabadon letölthető (kis lefelé mutató nyíl, ha nem adná úgy magát) Na csokika istenségek.

Színfalak mögött

MC DC 2004-es albuma

UPDATE!!! Végre fix letöltés: http://goo.gl/dvvPt

——
Idejétmúlt bejegyzés emlékbe:

Robi beleegyezésével közreadom a régi albumot. Nem mintha nagyon lenne mivel dicsekedni, de páran kérték, és kevésbé gáz, ha a normálisabb anyag kerül közkézre. Nem beszélve arról, hogy így talán tiszta, hogy nem akarjuk letagadni csak azért, mert mai szemmel elég érdekes :)

Rögtönzött GYIK:

1. Mi az a torrent? – üdv a neten, használj google-t.

2. Miért torrenten adod közre? – bő 400 mega, pillanatnyilag nem ismerek ingyenes szervert, amire mehetne, de ha ismernék, akkor is torrent lenne a vége. Miért? Hogy osszák is a népek, ha már legális.

3. Nem jön. MI VAN MÁÁÁÁR!!!44!!4! – Küldj sok pénzt, lesz gyorsabb netem. Nem ritkán várok 20 megás ingyenes kis albumokra napokat, és még mindig élek. Nyilván menni fog. Osztom ezerig.

4. “Majd más visszaosztja” – Oké, akkor nem kell letöltened sem. Hihetetlen erőfeszítés lenne 2-re visszaosztani valamit, amiről látod, hogy nélküled tényleg alig megy :)

5. “Osztják elegen, én minek kellenék?” – Nyilván nem rokkan bele a géped, ha beszáll egy csekély hozzájárulással, amikor épp megy a kliensed. Idővel visszaoszt 2-re, és könnyű volt mindenkinek az idő legnagyobb részében.

6. Minek ez a GYIK hülyeség? – Na igen, könnyen lehet, hogy nem neked szólt.

http://thepiratebay.org/torrent/5157442/MC_DC_-_Cseppje_a_tengernek_maxi

Egyébként szabad a kommentelés, mint mindig. Regisztráció nélkül is.

Két zene Jamendo-n

Nem mai esemény, de mindenképp említést érdemel a blogolásra sarkalló tény: végre feltöltöttem két szöveg és ének nélküli, elektronikus hip-hop alapzenét a Jamendo profilomba. Amolyan karaoke verziók, az egyetlen különbség, hogy senki sem ismeri még a szövegüket :) Ingyen letölthetők és szabadon másolhatók, ráadásul szólnak is valahogy és eléggé változatosak.
Ezennel az el sem indult régi blog is itt folytatja alig elkezdett pályafutását. Na nem hal hamvaiba, inkább talán átvált rövid, de melós, angol nyelvű röffenésekre. Nagyjából ugyanaz lesz ott is, amik itt megjelennek: nekem tetsző, ingyenes (vagy hát Creative Commons) albumok rövid ismertetői, és a nekem se nagyon tetszők közül a sajátjaim. :)

%d blogger ezt kedveli: